Az elektromos autók története egészen az ezredfordulóig vezet vissza, amikor is egy Indiai cég elektromos hajtású mopedautókat kezdett gyártani. Alig telt el 20 év és most a fókusz ismét a Föld második legnépesebb országára szegeződik. A szélsőségek mintaképéül szolgáló ország ugyanis célul tűzte ki, hogy az elképesztő légszennyeződés visszaszorítása érdekében 2030-ra kizárólag elektromos hajtású autókat forgalmazzon az országban.
A Bloomberg Energy Finance április végén tartott konferenciáján az olajóriás Total meglepő prognózist tett közzé, melynek értelmében 2030-ra az eladott gépkocsik 30%-a már a négykerekűk környezetbarát táborát erősíti majd. Az elektromos autók ilyen mértékű elterjedését eddig még egyetlen olajipari vállalat sem jelezte előre.
Alaposabban vizsgálva a kérdést azonban világos, hogy az elektromos autók térnyerése a jövőben elképesztő módon felgyorsulhat, hiszen több autógyár is belebegtette már, hogy szeretné meghódítani az elektromos járművek piacát, sőt a Volkswagen még arra is kísérletet kíván tenni, hogy mindezt elérhető áron produkálja. Néhány országban már rá is haraptak különböző szervek a hihetetlenül halk, szinte lopakodó autókra, így például Ukrajnában a rendőrség, Mexikóban pedig a taxisok állítottak elektromos autókat csatasorba.
Az ilyen típusú négykerekűk terjedése azonban több tényezőtől is függ! Kulcsfontosságú például az akkumulátorok előállítási költsége, a megtehető kilométerek száma és a töltési idő hossza is. Mindemellett, hiába a szuperkocsi, ha nincs megfelelő infrastruktúra, ahol tölteni lehetne, ha nincsenek gyorstöltők, hogy pik-pakk energiát lehet „tankolni” a járgányba. Ebből kifolyólag érdekes folyamat indulhat el az elektromos autók elterjedésével, hiszen nemcsak a levegő minőségére lesznek majd pozitív hatással, de remélhetőleg infrastrukturális fejlődést is magukkal hoznak majd.
A Smart Budapest átfogó városfejlesztési koncepció egy szeglete a közlekedést célozza meg, melyben nagy szerep jut az elektromos autós közlekedésnek, így remélhetőleg itthon is egyre több zöld rendszámos autóval találkozhatunk majd. Ennek ösztönzését célozza az is, hogy állami támogatás igényelhető elektromos autó vásárlása esetén, illetve a parkolás tekintetében is jelentős engedményeket biztosítanak.